A 15: 20-as gyors
Kopognak az eső
cseppek az ablakon. Az ablakon túl párázik a táj.
Senki sem figyel az esőre. Úgy se hallanák
a vonat egyenletesen hangos katta-katta-katta-katta-jától. Öten
ülnek a fülkében. Négy nő és egy férfi. Helyesebben egy férfi,
három nő és egy kamasz lány. A lány körülbelül tizenhét
éves. A cipőjét lerúgta és felhúzta a lábait az ülésre. Az
ölében egy füzet van. Tolla csak úgy száguld a lapokon, de nem
lehetett tudni, mit ír éppen. A fülében fülhallgató, így ő
még annyira sem hallja az esőt, mint a többiek. Bömböl a fülébe
a zene. Nem lehet érteni, csak azt, hogy egy férfi énekel. Vele
szemben egy szemüveges vékony nő ül, és néz rá rosszallóan.
Nem tetszik neki, hogy ilyen hangos a zene. A lány nem törődik
vele, teljesen beletemetkezett a füzetébe. A lány mellett egy
férfi ül. Göndör fekete haja van. Fejét hátrahajtva alszik.
Mellette egy fiatal, csinos, hosszú fekete hajú nő. Valamit pötyög
a mobilján. Talán SMS-t ír. Vele szemben ül egy szőke, fiatal
nő. Ő olvas. Valami regény lehet. Jó vastag és piros a borítója,
de a keze pont eltakarja a címet. A vonat döccen egyet, és a férfi
felriad. Feláll, nyújtózik egyet, lepakolja a hatalmas
túrahátizsákot. A fekete hajú nő zsebre vágja a telefonját, a
szőke pedig elteszi a könyvét. Motyognak egy-egy alig érthető
„viszlát” féleséget és leszállnak a vonatról.
Újabb döccenés,
elindultunk. Felpillantok. Jé, már csak mi vagyunk? Vállat vonok,
de mielőtt visszatérhetnék Mihanához, anya megrázza a térdem és
közli velem, hogy halkítsam le a discmanem, mert még ő is hallja.
Pedig nem is hangos, csak a feléig csavartam fel.