„Akkor, szia”
Zsozso
elrakta a tollát és készülődni kezdett. Mellette az a másik
lány, aki olyan idióta feladatokat számolgatott, szintén felállt.
Az ő ideje is lejárt.
Még
beszélt a tanárnővel pár szót a jövő hétről, amikor neki
tanítás lesz, aztán félig a földön húzva táskáját kisétált
a folyósóra. Barna, durung orrú félcipőjét fél térden
egyensúlyozva úgy rángatta magára, hogy ki sem oldotta a
cipőfűzőt. Zsozso is nekiállt felvenni saját hosszúszárú
csizmáját.
- Jó
neked, a tiéd cipzáras.- szólalt meg hirtelen a másik lány.
- De
mire felveszem!
- Hát
még én.- somolygott a másik és a kabátjáért nyúlt. Plüss
galléros fekete kabátja volt, egy hosszú elképesztően kék
kendője, amit kétszer tekert körbe a nyakán és egy vajszínű
szemellenzős sapkája, az ellenzőjén strassz kövekkel.
- Megvárlak.-
jelentette ki Zsozso hirtelen.
- Kösz.
Neked nincs kabátod?
- Nincs.
Kocsival vagyok.
- Kis
mázlista.- vigyorgott a másik és a hátára lendítette a
táskáját.- Na, menjünk. Csókolom, sziasztok.
- Sziasztok.
- Pápá,
Petike.- köszöntek kórusban, a tanárnő etetőszékben trónoló
kisfiának, aki csak pislogott rájuk nagy, szürkés kék
szemeivel. A lányok becsukták az ajtót és Zsozso hívta a
liftet, a másik lány pedig a discmane fülhallgatóját
bogozgatta.
- Biztos,
nem fázol?
- Tuti.
Mondom, kocsival vagyok.
- Jogos.
Mázlistája. Én meg fogok fagyni odafönt. – Beszálltak a
liftbe és elindultak lefelé. Közben a lány elindította a
discmanét és a fülhallgató egyik felét a fülébe tette.
Kiléptek a lépcsőházból.
- Kellemes
ünnepeket és jó pihenést.- mosolygott a másikra Zsozso.
- Kösz,
neked is. Akkor, szia!
- Szia.-
Zsozso körbenézett, tekintetével keresve a kocsit. Közben a
szeme sarkából látta, hogy a lány három lendületes lépés
után szélesre tárta hófehér szárnyait és a magasba
emelkedett.
Zsozso
döbbenten fordult oda és képtelen volt levenni a szemét a gyorsan
távolodó, szárnyaló alakról.