Csak munka
A
hatalmas, ébenfekete hajzuhatag eltakarta a nő arcát, aki épp
azon volt, hogy valamilyen formát kényszerítsen a máskor
rendkívül tetszetős, de most felettébb idegesítő tömegre.
Két,
alig három éves kisgyerek futott el előtte. Egyikük rózsaszín
egyrészes fürdőruhában, a másik kék fürdőnadrágban
feszített. Csak erről lehetett tudni, hogy egyikük kislány. Az
egész testüket fedő göndör, sötétbarna szőr, a farkasszerű
arc, és koruk ellenére hatalmas karmaik meglehetősen egyformává
tették őket. A nő jót mosolygott, ahogy a két szeleburdi
vérfarkas-csemete anyukája elszaladt előtte, idegesen morogva
gyerekeire. Vagy kölykeire? A nő ciccentett. Néha olyan zavaros ez
az egész. A következő pillanatban egy falatnyi vörös bikiniben
feszítő szőke szépség támaszkodott meg mellette a falon. A
nőnek eltartott pár pillanatig, mire felismerte a kacéran mosolygó
másikat. De amikor az megperdült a tengelye körül, majd
rávillantotta jellegzetes, rossz kislányos mosolyát, beugrott
neki. Nocsak, szóval szőke. El kell ismerni, jól áll neki.
Legalábbis jobban, mint a vörös tépett frizura, ami ez előtt
volt. Nem volt értelme megszólalni, a hajszárító zúgásától
úgyse lehetett volna hallani, de a nő elismerően biccentett a
vámpírnak, aki ezt egy újabb mosollyal nyugtázta, majd ellejtett
a medencék felé. A nő ismét körbetekintett. Sok ismerős arcot
látott. Sokan integettek, vagy biccentettek neki, és ő mindet
viszonozta.
Elvégre
a munka az munka. Azt senki se mondta, hogy az irodán kívül nem
lehet jóban azokkal, akiket elvileg már levadászott, vagy majd még
ezután kell neki. Elvileg. De Giginek tényleg jól áll ez az új
külső…