Hála?
A
fiú a félelemtől remegve feküdt két sírkő közé kiláncolva a
földön. Szíve a torkába dobogott, olyan gyorsan vette a levegőt,
hogy megfájdult az oldala.
Már
magában ez az elhagyatott temető is halálra rémítette, de a
csendes, kihalt sírkertnél most sokkal jobban félt az egyetlen élő
személytől, aki rajta kívül itt volt. A csuklyás férfi egyre
csak közeledett, kezében valami különös tárgy. A fiú nem látta
tisztán, mi az, de biztos volt benne, hogy ölésre való. Látta a
csuklya alól elővillanó halálhideg szemekben az indulatot. A
férfi meg akarta ölni őt. Próbálta kiverni a fejéből ezt a
gondolatot, de nem tudta. Elméjén már kezdett úrrá lenni a
pánik. Egyre kétségbeesettebben rángatta béklyóit, de nem
tudott szabadulni. Az a gyilkos rémség már ott állt közvetlenül
előtte. Felemelte a kezében tartott, késszerű valamit, lesújtani
készült. A fiú összeszorította a szemét. Nem akart meghalni,
nem akarta látni a halált. Hirtelen éles fény hasított a baljós
sötétségbe. A fiú nem tudta megállni, hogy kinyissa a szemét.
Ott állt előtte Ő. A lány, angyalszárnyakkal. Védelmezőn állt
a fiú előtt, testéből vakító fehér fény áradt. Bár háttal
volt a fiúnak, az biztosra vette, hogy arcán sosem látott
elszántság tükröződik.
Angyalszárny,
angyalfény
Angyallány,
angyalvér
Védje
hát a vér, mely érte ontatott!
A
csuklyás mozdulata nem tört meg. A kés lesújtott. De nem a fiúra.
Őrá. Eléugrott, őt érte a halálos penge. Hirtelen lelassult az
idő. Virginia teste megmerevedett, vakító fénye elhalványodott,
szárnyai eltűntek, és a lány, mintha csak egy szél által fújt
virágszirom volna, a fiú mellé hanyatlott a földre. Szája
sarkában vérpatak csörgedezett, de mosolygott.
- Olyan
furcsák vagytok, ti emberek.- susogta, hangja halk, erőtlen, de
még mindig kristálytiszta ezüstcsengettyűket idézett. Lassan
lecsukódtak lomb zöld szemei, és nem szólalt meg többet. A fiú
testét elöntötte valami forró, égető keserűség. Béklyói
szinte lerobbantak róla. Forrt benne a harag. Már egyáltalán nem
félt. Pár szívdobbanással korábban, mikor közelgett felé a
halál, még rettegett. De az akkor volt. Virginia… neki nem lett
volna szabad meghalnia! Neki ehhez nem volt semmi köze! Miért?
Miért őt, aki senkinek sem ártott? Ezért megfizet a csuklyás!
- Virginia!-
kiáltotta valaki és egy éjfélkék villanás száguldott el a fiú
mellet, hogy a következő pillanatban a csuklyásnak csapódjon. A
férfi nem csak megölte a csuklyást. Akkor sem hagyta abba a
vérengzést, mikor az már nem mozdult többet. A csuklyás
testéből csak egy véres, felismerhetetlenségig összemarcangolt
húscsomó maradt. A fiú szívébe ismét rémület költözött.
Sosem látta még ilyennek a másikat. A nyugodt, kimért, kicsit
gúnyos férfi valósággal őrjöngött.
Bevezették
a foglyot, majd akkorát taszítottak rajta, hogy térdre esett. De
még ekkor sem alázkodott meg. Büszkén felvetette a fejét és
kirázta éjfél kék fürtjeit arcából.
- A
vádlott megszegte az Egyezséget és megtámadott egy embert. A
legszigorúbb büntetést javaslom.
- Az
ítélet: halál.- A fiú lélegzete elakadt. Odarohant a földön
térdeplőhöz, és védelmezőn átkarolta.
- Nem!
Nem lehet! Nem tehetik ezt! Megmentette az életemet!
- Az
nem számít. A vádlott megszegte az Egyezséget. Embert ölt. Nem
számít kit, de megtámadott és megölt egy embert. Az Egyezség
értelmében az ítélet halál.- a fiú felzokogott.
- Ne
keverd bajba magad. Eressz.- súgta mosolyogva a férfi.
- De…
Theodor…
- Nincs
semmi „de”, fiú. Hallottad, ez a törvény.
- Nem
hagylak meghalni!- a férfi felnevetett.
- Nemes
dolog meghalni egy barátért, de szerelem nélkül élni
értelmetlen.- a fiú megdöbbent. A férfit pedig barátságtalanul
felrángatták a földről és elkezdték kifelé vonszolni a
vesztőhelyre.- Élj boldogul, fiú. Ne hagyd, hogy hiába való
legyen az áldozata!
- Theodor…
Nem akarlak elveszíteni! – a férfi kacagása már a termen
kívülről hallatszott.
- Jól
mondta Virginia. Furcsák vagytok, ti emberek.