Kegyetlen Páros
Ilina
széplány volt. Szobalányként dolgozott a Zöld Kígyóhoz címzett
fogadóban. Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Ilina napkeltekor
fölkelt, mosogatott, mosott, ebédet főzött a fogadó vendégeinek.
Aztán
a tulajdonos felküldte, hogy takarítsa ki a 301-es szobát. Ilina
kedvelte azt a szobát, és a mostani lakóját is. Egy lány lakott
benne, nagyon szép volt, szinte földöntúlian szép. A külseje
alapján nagyjából egyidős lehetett Ilinával, de a szeme kortalan
volt és szomorú, végtelenül szomorú. Egyedül lakott a szobában
és sokszor elbeszélgetett Ilinával, amikor a fogadó tulajdonosa
felküldte takarítani. Beszélgettek, de inkább csak a lány
kérdezett. Kíváncsi volt mindenre, ami Ilinával történt. Volt
úgy, hogy többször is rákérdezett dolgokra, és Ilina szeretett
vele beszélgetni. Beszélt neki a családjáról, magáról, a
fiúkról, a főnökéről, és minden problémájáról. A lány
meghallgatta, elmondta a véleményét, vagy tanácsot adott, ha
Ilina megkérte rá, de magáról nem beszélt, soha. Még a nevét
sem mondta meg. Ilina csak annyit tudott róla, hogy évek óta
vándorol a világban és nagyon magányos. A lépcsőn felfele menet
Ilina elgondolkodott ezen egy kicsit. Milyen
rossz lehet egyedül járni a világot.
–gondolta és benyitott a 301-es szobába. Amikor belépett úgy
megdöbbent, hogy a seprű kiesett a kezéből, és pár pillanatig
levegőt sem kapott. A szoba lakója háttal állt neki és egy
férfival csókolózott, aki úgy tartotta a karjaiban, mintha attól
félne, hogy a szél elfújja tőle a lányt. Amikor Ilina jobban
megnézte őket, felsikkantott ijedtében. A férfinak három szeme
volt. Ahogy a karjaiban tartotta a lányt, két szemét lecsukta, de
a harmadik-, amelyik a homloka közepén volt- félig nyitva volt.
Amikor Ilina felsikoltott, ez a harmadik szem teljesen kinyílt, és
Ilinára meredt. A lány is meghallotta a sikoltást és hátra
fordult. Amikor mindketten meglátták Ilinát, úgy rebbentek szét,
mint az ijedt galambok.
-I…
Ilina.- kiáltott rá a lány remegő hangon.- Megijesztettél. Mit
keresel te itt?
-A…
a… azt mondták, jöjjek fel kitakarítani- Felelte Ilina és
minden csepp bátorságát össze kellett szednie, hogy ne sikoltson
fel még egyszer a háromszemű férfi tekintetétől.
-Értem.-
mondta a lány és hol Ilinára, hol meg a háromszeműre nézett-
Most már mindegy. Ülj le! Elmondok egy történetet.- Ilina nem
mert ellenkezni, és leült egy székre, szemben a lánnyal. A férfi
eközben a lány mögött lévő ablakhoz sétált és hanyagul neki
támaszkodott az ablakpárkánynak. A lány még egyszer ránézett,
majd Ilinára emelte a tekintetét, és belekezdett:
- Egyszer,
régen, sok-sok évvel ezelőtt élt egy fiú. Amikor megszületett
fajtája kitaszította, egyedül nőtt fel, és megtanulta, hogy az
élete minden egyes pillanatáért harcolnia kell. A kemény élet
kiváló harcost faragott belőle, a legjobbat ezen a világon.
Gyorsasága és ereje példátlan volt, de a sors csalóka mester.
Mindenre megtanította őt, csak egy dologra nem. A fiú kegyetlenül
végzett minden ellenfelével, nem ismert könyörületet, nem
tudott mást, csak gyűlölni. Egyszer a fiú ismét harcolt
valakivel, de ez az ellenfele más volt, mint a többi. Legyőzte
ugyan, de súlyosan megsérült. A halál küszöbén tántorogva,
valamilyen ösztöntől vezérelve bevette magát az erdőbe. Amikor
aztán elfogyott az ereje, és sebláztól gyötörten a földre
bukott, azt hitte, itt a vég és soha többé nem kel már fel. De
a sors nem ilyen végzetet szánt neki. Arra vezérelt egy lányt,
aki megtalálta a fiút, és gondjaiba vette. A lány egyike volt a
Fák Őreinek, és az erdőben élt a népével. Aznap épp
gyógynövényeket gyűjtött az erdőben, amikor rátalált az
idegen fiúra, aki akkorra már kis híján átlépte a halál
küszöbét. Amikor a lány meglátta, azonnal megsajnálta, de
lehet, hogy már akkor többet érzett iránta puszta sajnálatnál.
A fiúban volt valami megfoghatatlan varázslat, amitől a lány úgy
érezte, hogy ilyen szépet még sosem látott életében, és
segítenie kell. Nem hagyhatta ott meghalni, ezért magával vitte,
virrasztott mellette, és addig ápolgatta, amíg fel nem épült. A
fiú sebei nagyon súlyosak voltak, a lány szinte a halálból
hozta vissza őt, de egy hét múlva, amikor a fiú magához tért,
máris sokkal jobban érezte magát. – a férfi az ablaknál eddig
csukott szemmel hallgatta a történetet, most kinyitotta a szemét,
és ő folytatta a mesélést:- A fiú először el sem hitte, hogy
tényleg életben van, aztán kinyitotta a szemét és meglátta a
lányt, aki az ágya mellett ült pont ugyanúgy, mint az elmúlt
egy hét minden pillanatában. A fiú beleszeretett. Első
pillantásra. Bár akkor még nem tudta, mi az a furcsa melegség a
szívében, amit a lány közelében érez. De azonnal elfeledte
magát, a sérülését, a bosszúvágyát, a gyűlöletét.
Elfeledett mindent.- A férfi elhallgatott, és ismét a lány
folytatta:- A lány tudta, mi az a szerelem. Egy hétig virrasztott
folyamatosan a fiú mellett, és az arcát fürkészte. Azt az
arcot, amely már akkor, ott az erdőben is megbabonázta. Ahogy
figyelte az alvó fiút, szép lassan ráébredt, hogy szerelmes.
Szereti ezt a furcsa idegent, akiről szinte semmit sem tud. És
mégis, amikor a fiú kinyitotta a szemét és ránézett valami
megmagyarázhatatlan boldogság vett erőt rajta. –Most a férfi
vette át ismét a történetet:- A fiú szerette volna megölelni a
lányt, megfogni a kezét, mellette lenni örökké, de nem tudta,
mi az a szerelem, nem bízott benne és félni kezdett az új
énjétől, és attól a különös érzéstől, aminek nem tudta a
nevét. A fiú még hosszú hetekig lábadozott, és a lány
mindvégig vele volt, nem hagyta magára egy percre sem. Amikor a
kimerültségtől elaludt ültében, a fiú csöndben szemlélte az
arcát és szép lassan megbarátkozott új önmagával. Korábban
soha nem tudott volna megbízni senkiben, de ennek a lánynak a
kezébe merte tenni az életét. Sokszor eltűnődött az alvó
lányt nézve, hogy vajon miért bízik meg benne, miért más ez a
lány, mint azok, akikkel eddig találkozott. Aztán az egyik este
valami olyan történt, amit a fiú nem fog elfelejteni, amíg él.
Már tudott járni, a sebe is szépen gyógyult, de harcolni még
mindig nem tudott volna. Aznap este a lány elvitte a fiút egy
közeli tóhoz, mondván, hogy túl sokat volt bezárva, friss
levegőre van szüksége. Csodálatos éjszaka volt. A szellő
lágyan fújdogált, csillagok tündököltek az égen, és a tó
vize visszatükrözte a telihold ezüstös ragyogását. Közel, s
távol nem volt ott senki más, csak ők ketten. Leültek a
tópartra, nézegették a csillagos eget, és beszélgettek. Kicsit
hűvös volt, a lány fázott, ezért a fiúhoz bújt, aki először
meglepődött, majd átkarolta. A fiú hosszan nézte a lány türkiz
szemét, szinte nem is tudta, mit tesz, csak megtette. Odahajolt a
lányhoz, és életében először megcsókolta.- a férfi sóhajtott
egyet, de a hangja elcsuklott, ezért a lány folytatta:- A lány
még mindig alig tudott valamit a fiúról, de az teljesen
elbűvölte. Becsukta a szemét, és élvezte a melegséget, ami
szétáradt a testében. Ez volt a legcsodásabb éjszaka a lány
életében, soha nem fogja elfelejteni, amikor először
csókolózott. Aztán amikor a fiú felépült, tovább kellett
mennie. Hívta a múltja, amit le akart zárni, de megígérte a
lánynak, hogy egyszer visszatér hozzá. A lány hosszú évekig
várta a fiút, de az nem jött. Aztán a lány elindult egyedül,
hogy felkutassa szerelmét. Sokáig kereste, de nem találta sehol.
Míg végül megszállt egy fogadóban, ahol legnagyobb
meglepetésére egyik éjjel kedvese kopogott az ablakon…
- És
hol van most ez a fiú, meg a lány?- kérdezte Ilina
- Itt.
–felelte a férfi és elpirult
- Mi?
Ti?- kérdezett vissza Ilina, majd a lányhoz fordult- Miért nem
mondtad el?
- Gondolkozz
már!- felelte az- Mi mindketten démonok vagyunk, mit szóltak
volna az emberek?
De
Ilina erre a kérdésre már nem válaszolt. Soha többé. A férfi
ellökte magától Ilina holttestét és letörölte a vérét a
kardjáról.
-
Kegyetlen vagy.- mondta a lány és hozzábújt- De épp ezt szeretem
benned.- Azzal egy halk csattanás kíséretében mindketten
eltűntek.