Látod, Múzsám? Mik
vagyunk?
Édes bolondok csupán.
Dalunkra mind oly’
büszkék vagyunk,
Mégis: mi vagyunk, kik
vásári majomként táncolunk.
Nézd, hogy sírnak! Hogy
nevetnek!
Csak egy szó s bármit
megtesznek.
Mégis én vagyok az, aki
utánoz.
Ma még aranykoszorút
kerít fejünkre az éljenző tömeg!
S holnap? Mi lesz holnap?
Elhervad virága, megkopik
aranya.
Mi zengjük tovább,
tovább s tovább…
Míg bírjuk lélegzettel!
De a tegnap esti dal már
senkit sem érdekel.
A kör bezárult. Ismét a
kezdeteknél vagyunk.
S az ürességben- Látod,
Múzsám?-
Már megint csak mi ketten
vagyunk.
2007. I. 23.