Ahol a csillagok ragyognak,

Avagy modernkori mese egy régimódi történetről, és egy lányról, aki, mert álmodni

     A legtöbb mese úgy kezdődik, hogy „Egyszer volt, hol nem volt”. De ez a mese úgy kezdődött, hogy feljöttek a csillagok.
    Az ablakok lassan elsötétedtek, mint megannyi óriás szemei, melyek lassan álomra záródnak. De egy még sokáig éber volt. A kicsi Anna a lámpafénybe hajolt és lázasan körmölt. Körülötte az asztalt teleírt papírok borították. A csillagok kíváncsian tekintgettek be az ablakon és Anna kedvesen visszamosolygott rájuk.
- Türelem!- suttogta- Nem sokára kész lesz.
- Szervusz kicsi Anna!- szólalt meg mögötte egy hang. Anna lovagló ülésbe helyezkedett a székén, hogy szembe kerüljön a beszélővel. A kanapén egy fiatal lány ült és kedvesen mosolygott rá. Leírhatatlanul gyönyörű volt, és egész valójából a csillagokéhoz hasonló, furcsa, megfoghatatlan fény sugárzott.
- Csillagfény! Megijesztettél!
- Bocsáss meg, kérlek, nem állt szándékomban megzavarni.
- Nem zavarsz. Tudod jól.- Anna nevetett.- Mindjárt kész, csak nem találok egy rímet.
- Hmm… legyen, mondjuk…- Anna ismét a papír fölé hajolt.
- - Kész! Tessék, mit szólsz hozzá?- azzal átadta a verset a lánynak. Csillagfény végigfutotta a szorosan egymás alá írt sorokat. Ez alatt Anna karjára hajtott fejjel lovagló ülésben ült és csendben dúdolgatott.
- Próbáldd meg eggyel följebb!- kérte Csillagfény fel sem pillantva a szövegből. Anna elhallgatott és fülig vörösödött.
- Nem merem.- suttogta. Csillagfény sóhajtott, és letette maga mellé a szöveget.
- Akkor próbáljuk meg együtt, jó?- kérdezte, de Anna csak a fejét rázta:
- Nem merem.
- De hát mitől félsz?
- Attól, hogy kinevetnek.- suttogta Anna alig hallhatóan. Erre Csillagfény odahajolt hozzá és azt felelte:
- Az életben nem az számít, hogy kinevetnek-e, vagy sem. Csak az a fontos, hogy megteszed-e. Hidd el nekem, gyönyörű hangod van, kis fülemülém.- De Anna csak a fejét rázta.
- Így is folyton kinevetnek. Meséltem nekik rólad, de nem hitték el. Azt mondták, csak kitaláltalak téged.- Anna szemében könnyek ültek, közel állt a síráshoz.
- Látod, még egy okkal több, hogy megpróbáld. Ha meghallják, milyen csodálatosan énekelsz, nem mernek többé kicsúfolni.
- Biztos?
- Biztos! Most viszont már későre jár, irány az ágy! -Anna gyorsan rendet rakott az asztalán és beugrott az ágyába. Csillagfény betakarta és eloltotta a lámpát.
- Holnap éjjel ismét eljövök hozzád.- suttogta
- Csillagfény?
- Igen?
- Honnan jöttél?
- Onnan, ahol a csillagok ragyognak.
- Az messze van?
- Igen. Még nagyon messze.
- És szép ott?
- Majd egyszer elviszlek oda és meglátod.- felelte és a testéből áradó fény elenyészett. Már nem volt ott.
- Az jó lesz.- Suttogta Anna és boldog mosollyal az arcán elaludt.
Másnap éjjel, amikor sorra kihunytak az árvaház lámpái és feljöttek az első csillagok, Csillagfény ismét megjelent a kanapén.
- Énekeldd el nekem!- kérte, de Anna ismét csak a fejét rázta:
- Nem merem.
- Akkor add ide nekem!- Anna odaadta a tegnap este írt dalszöveget, Csillagfény ismét elolvasta és énekelni kezdett. Anna hallgatta és teljesen elveszett a dal szépségében, úgy érezte alakot ölt a szöveg, és ezen kívül nincs más valóság. És Csillagfény énekelt. Nagyon sokáig. Aztán egyszer csak abba hagyta.
- Késő van, Anna, ideje lefeküdnöd!- mondta. Anna bemászott az ágyba, Csillagfény betakarta őt és eloltotta a lámpát.
- Énekelj még! –kérte Anna
- Majd holnap. Szép álmokat, kis fülemülém.
- Csillagfény?
- Igen?
- Honnan jöttél?
- Onnan, ahol a csillagok ragyognak.- felelte Csillagfény, a testéből áradó fény elhalványodott és a lány eltűnt.
A következő éjszakán Csillagfény ismét eljött az első csillagokkal egy időben. Ismét énekelt és Anna ismét hallgatta. Annyira elbűvölte a hang, hogy szinte észre sem vette, hogy ő is énekelni kezdett. Csillagfény viszont igen. De énekelt tovább. És együtt énekeltek egész éjjel, addig, amíg Csillagfény meg nem szólalt:
- Menj aludni Anna, késő van.- Csillagfény, betakarta Annát és eloltotta a lámpát. Aztán Anna meg szólalt:
- Csillagfény?
- Igen?
- Honnan jöttél?
- Onnan, ahol a csillagok ragyognak.- Csillagfény ragyogása elhalványodott és a lány már nem volt ott.
Múltak a hónapok és Csillagfény minden éjjel eljött és együtt énekelt Annával, aki napról napra egyre nagyobb élvezettel énekelt. A lány minden éjjel megkérdezte, honnan jött és a válasz mindig ugyanaz volt: „Onnan ahol a csillagok ragyognak”. Egyik éjjel, aztán amikor már nagyon belelendültek a gyakorlásba, Csillagfény hirtelen elhallgatott. Anna annyira belemerült, hogy észre sem vette, már csak ő énekel. Attól kezdve minden éjjel egyedül énekelt. Csillagfény pedig segítőkészen hallgatta őt. Minden éjjel, amikor el akart menni, Anna megkérdezte: Honnan jöttél? Csillagfény pedig mindig azt felelte: „Onnan, ahol a csillagok ragyognak.”
A következő énekórán a tanárnő kiszólította Annát, hogy elénekeljen egy dalt. Anna szembefordult az osztállyal, elolvasta a szöveget, de nem mert megszólalni.
- Gyerünk Anna! Emeldd fel a fejed és énekelj! – szólt rá a tanárnő. Anna felnézett és a sokaságban meglátott egy halvány fényt. Odanézett és a terem leghátuljában Csillagfény állt.
- Énekelj kis fülemülém! – suttogta. Anna ráfüggesztette a szemét és énekelni kezdett. Elbűvölten hallgatták, és amikor befejezte, a tanárnő így szólt:
- Nahát, Anna, ez csodálatos! Feltétlenül részt kell venned a jövő havi hangversenyen! – Anna nem felelt csak némán bólintott.
A következő egy hónapban Anna és Csillagfény minden éjjel együtt gyakoroltak. Anna minden éjjel megkérdezte: „Honnan jöttél” és a válasz minden éjjel ugyan az volt: „Onnan ahol a csillagok ragyognak”. Eljött a várva vár nap, amikor Annának ki kellett állni a nagyérdemű közönség elé. Amikor fellépett a színpadra a reflektorok szinte elvakították. „Olyanok, mint a csillagok”- gondolta Anna és énekelni kezdett. Hatalmas sikert aratott, háromszor tapsolták vissza. Amikor lejött a színpadról boldog volt és elégedett. Úgy érezte, elérte az álmát.
Aznap éjjel már hiába várta, Csillagfény nem jött el. Anna szomorúan feküdt le. Amikor elaludt egy halvány fényfolt jelent meg a szobában, az ágyhoz libegett és betakarta az alvó lányt.
- Látod, kis fülemülém már nincs rám szükséged.
       Csillagfény nem jött az utána következő és az azután következő éjszakán sem. Soha többé.

Vége