Alina elkerekedett szemmel hallgatta
Kuramát, majd, amikor a fiú befejezte nevetni kezdett. Fejét
hátravetette, hosszú haja szétterült a hátán és édesen,
szívből jövően kacagott.
- Gratulálok.
Lelepleztél. Kész mesterdetektív vagy, Youko. (Alina)
- Te voltál?
(Yusuke)
- Igen. (Alina)
- És utána hova
tűntetek? (Kurama)
- Már
akkor is megmondtam, hogy túl sokat kérdezel. Egyébként meg
végig ott voltam. Figyeltünk titeket, de nem volt szabad
beleavatkoznunk, bármi történjék is. (Alina)
- Miért? (Yusuke)
- Parancsot kaptam
rá. (Alina)
- Azon túl?
(Kuwabara)
- Azt nem tudom.
Parancsot kaptam és kész. A többi nem az én dolgom. Engem úgy
neveltek, hogy feltétel és kérdés nélkül engedelmeskedjek,
annak, akinek engedelmességgel tartozom. (Alina)
- De ki? (Kurama)
- A bátyám.
(Alina)
- Neked van bátyád?
Sosem mondtad! (Kuwabara)
- Már csak ő van
nekem. Amikor kislány voltam, felgyújtották a házunkat. Mindenki
meghalt. Mindenki. Csak én nem. (Alina)
- De hát azt
mondtad, hogy van egy bátyád! (Kuwabara)
- Nem a vérszerinti
bátyja, de ő nevelte fel. Ezért tekinti annak. (Hiei)
- Ez
igaz? (Kurama)
- Igen. Nagyon
szeretem. Már csak ő van nekem. De nem láttam, mióta a
kristályba zártak. Azt sem tudom, él-e még. Sajnos. (Alina)
- Hát jó.
(Yusuke)- Yusuke hirtelen felpattant és nyújtózott egy
hatalmasat.
- Hát jó, mi?
(Alina és Hiei)
- Induljunk
megkeresni a bátyádat! (Yusuke)
- A… a bátyámat?
(Alina)
- Igen. Megyünk és
előkerítjük neked! (Yusuke)
- Ááááááááá!
Köszönöm! (Alina)- Alina hatalmas sikollyal Yusuke nyakába
ugrott.
- Jaj,
Alina, ne csináld már ezt! Csak azért segítek, mert nem bírom
nézni, ha egy lány szomorú! (Yusuke)- Alina hirtelen megállt
mozdulat közben és szemlesütve huppant vissza a székére. A
többiek pedig jót nevettek.
Folyt. Köv.