VIII. Fejezet
Leselkedők
- El kell mondanunk
nekik, Hiei! (Alina)
- Nem. Nem tudhatják
meg, te magad mondtad! (Hiei)
- De szükségünk van
a segítségükre. Baj van. Érzem! (Alina)
- Akkor majd én
segítek neked. (Hiei)
- Nem. Mi ehhez túl
kevesek vagyunk, Hiei! Hallgass meg, kérlek! (Alina)- Hiei
belenézett a lány szemébe, aztán beleegyezően bólintott nem is
sejtve, hogy a csukott ajtó túloldalán kíváncsi fülek kísérik
nyomon a vitájukat.
- Rendben. Figyelek.
(Hiei)
- Emlékszel a Toguró-
testvérekre? (Alina)
- Igen. És ha az
utamba kerülnek, én esküszöm, hogy…
- Tudom. Nyugodj meg!
Nem tudták, mit tesznek, éppúgy, mint én. Nem voltak maguknál.
Nem láttad a szemüket? (Alina)
- Hát, valahogy jobban
lefoglalt, hogy megpróbáltak veled megöletni! (Hiei)
- Jó, bocs. Hülye
kérdés volt. A szemük olyan üres volt, mint a holtaké.
- Honnan veszed?
- Mielőtt elvették a
lelkem, belenéztem a szemükbe és a Semmi nézett vissza. Azokban
a szemekben nem volt semmi. Sem érzelmek, sem gondolatok, még élet
sem. Semmi. Fel tudod ezt fogni, Hiei? Semmi! Szörnyű volt. Sosem
felejtem el, amíg élek. (Alina)
- Próbálj meg nem
gondolni rá! Ne félj, én bosszút állok! (Hiei)
- De Hiei! Épp most
mondtam, hogy…
BUMMM!
A
robajt az okozta, hogy az ajtó nem bírta el a hallgatózókat, és
a gyenge sarokvas végül engedett a kíváncsiság nyomásának.
Vagyis a vén nyílászáró beszakadt és a neki támaszkodók
szószerint beesetek a szobába.
- Nem emlékszem rá,
hogy ezt mondtam
volna…(Alina)
- Mégis mit kerestek
ti itt?! (Hiei)
- Ne izélj már,
Kertitörpe! Nem akartunk rosszat, mi csak…(Kuwabara)
- Mi csak értetek
jöttünk. Indulnunk kell, Hiei. (Kurama)- Hiei nem válaszolt, csak
lesújtó pillantást vetet a másik háromra, majd idegölő
lassúsággal Alina felé fordult:
- Mennünk kell, Alina.
Itt az idő. (Hiei)
- Rendben. Csak egy
pillanat. (Alina) –a lány Hieihez bújt, aki átölelte, elérve
ezzel, hogy Kuramáék álla koppanva érjen földet.
- Jó. Kint várunk.
(Hiei)- Miután a fiúk elmentek Alina még pár percig ült az
ágyon maga elé meredve. Már egy hónapja lakott együtt Hiei-jel.
Nem volt hova mennie, és a fiú befogadta. Mégis, szinte olyanok
voltak, mint a… Alina megrázta a fejét, hogy elfelejtse ezt az
ostoba gondolatot, majd sóhajtott egyet.
- Na jó. Ideje
csinálni valamit. Különben elmennek nélkülem. (Alina)
Folyt. Köv.
Előző
Vissza a főoldalra