Félrelökve
Nem
vagyok dühös. Nincs erőm hozzá.
Csak
fásult beletörődést érzek, semmi mást. Nincs értelme
haragudni. Semmin sem változtat. Sosem fogok közéjük tartozni. Az
ő szemükben mindig furcsa leszek. Valaki idegen, valaki kívülálló.
Már nem fáj. Csak tompán sajog valahonnan messziről. Talán a
lelkem mélyére temetett gyermek, kinek ők jelentik a biztost, most
zokog. Talán miatta sebez meg hidegségük újra és újra. Talán
miatta bocsátok meg mindig, talán miatta van számukra mindig egy
mosolyom. Csökönyösen segíteni akar nekik, s én magam sem tudom,
miért, engedek neki.
Félrelökve,
csendesen szemlélem őket, s várom a pillanatot, mikor szükségük
lesz rám.