4.
Sempai
Nem
tudtam megállni. Egyszerűen nem ment.
Letettem
az evőpálcikáimat és megköszörültem a torkom.
- Nem mintha zavarna,
hogy itt vagy, de nem három folyosóval odébb lesz órád?
- De igen, viszont az
én osztályom unalmas.- felelte Hiroya-sempai, unottan rám
pillantva a szemüvege kerete fölött. Kyo nevetett.
- Sempai nem szeret az
osztályával lenni.
- Tudom, és ez nem is
baj…- kimondani nem mertem ugyan, de valójában a lányok
zavartak. Konkrétan az, hogy a lányok nyolcvan százaléka
nyálcsorgatva bámult minket. Vagyis, szerintem inkább őket.
Furcsa volt sempait egyenruhában látni, valahogy már megszoktam a
„hétköznapi” holmijait. Két hét telt el első találkozásunk
óta, ami alatt még háromszor futottunk össze a stúdióban.
Utolsó alkalommal kijelentette, hogy mi vagyunk a barátai. Ma
pedig ebédszünetben fogta magát és átjött a mi osztályunkba,
hogy velünk ebédeljen. Először találkoztam vele így a suliban.
Már megszoktam mozgásának és beszédének különös álomittas
lassúságát, de olykor- főleg egy-egy váratlan és gyors
mozdulatánál- még mindig kiráz tőle a hideg. Nem tudom,
szándékosan csinálja-e, vagy alapból ilyen. Viszont Kyonak egy
valamiben igaza volt: megéri vele jóban lenni. Úgy értem, egész
okos, és azt leszámítva, hogy miatta- meg persze Kyo miatt-
lányhordák követnek minket, egész kellemes a társasága.
Azt
hiszem, tényleg jó barátok leszünk.