5.

Látogatás

       Őszintén szólva, nem igazán akartam ezt. Szerintem még túl korai.
       De nem volt mit tenni. Kyo kijelentette „jövünk és kész”, aztán úgy követtek, mint a pincsikutya a felhúzós egeret. Nem volt más választásom, szépen hazamasíroztunk a 90%-osan kicsomagolt és rendbe rakott lakásunkba. Miközben a kulcsom kerestem, azon imádkoztam, hogy apa ne legyen otthon. Szerintem a fiúknak nem kéne látniuk, ahogy a felmenőim enyelegnek egymással.
- Szia, apu! Hoztam vendégeket.- szóltam be, miközben lerúgtam a cipőmet és beengedtem a barátaimat.
- Szia, kicsim!- kiabált ki nekem, majd nyílt a műterem ajtaja és szénfolttal az orra hegyén kijött apu megölelni. Kyo táskája hangosat puffant a földön.
- Jesse Oldman, én téged megverlek.
- Mi van?- pislogtam rá értetlenül
- Mi a bánatért nem voltál képes közölni, hogy Tohru Oldman az egyik apád?
- Nem gondoltam, hogy fontos…
- Hogy a fenébe ne lenne fontos? Kölyökkorom óta az ő mangáit bújom! Minden megvan, aminek a legkisebb köze is van hozzá!
- Tényleg?- ámuldozott apu, letörölve a szénfoltot az orráról.
- Még az esküvői felvétel is! Nagyon jól állt senseinek a kimonó!- Ha elfelejtettem volna mondani, az esküvőjükön apa szmokingot viselt, apu meg kimonót. Lilát aranyszínű pontyokkal. Tényleg jól állt neki.
- Ó, köszönöm a bókot… ugye, te vagy Kyosuke? Jesse sokat mesélt rólad.- Kyo majd’ elájult a boldogságtól, amiért apu emlékezett a nevére. A beállt csöndet kihasználtam és bemutattam sempait:
- Apu, ő itt Oda Hiroya, eggyel fölöttem jár. Sempai, ő Tohru Oldman, az egyik apám.- kezet fogtak, és sempai csodával határos módon mosolygott.
- Örülök a találkozásnak.
- Én is. Örülök, hogy Jesse-nek máris vannak barátai. Bármikor szívesen látunk titeket.
- Ehm… sensei… meg lehetne…
- Mit szeretnél, Kyosuke?
- Ehm… megnézhetném a műtermét?- Apu mosolygott és belekarolt.
        - Persze, gyere csak!