Üveggolyó
Múlt
éjjel álmot láttam. Könnyes álmot, fájó álmot.
Álmomban
üveggolyó voltam. Aprócska, milliomszín üveg játék, aminek
mélyén bíborral cirmos éjfekete láng izzott. Játék voltam a
kezedben. Tartottál tenyereden hordva, mint kincsedet. Tartottál a
fénybe, hogy csillogjak, ragyogjon neked a milliárd szín, és én
megadtam neked. Szikráztam, mint gyémánt, és te nevettél, mert
örömed lelted játékodban. Szemed elé tartottál, kémlelted
mélységemben izzó lángomat, tudni vágytad titkát, s én
tűz-mesével elmeséltem neked. Feldobtál a magasba, s én féltem,
de te elkaptál és nevettél ismét. Körbefordultál, mint a
gyermek, ki új ruhát próbál jeles alkalomra, és valami történt.
Arcod hirtelen komollyá vált. Feldobtál ismét, és szárnyaltam,
majd zuhantam, s vártam, hogy elkapsz majd. De nem tetted. Nézted,
hogy zuhanok, hogy töröm magam szilánkosra a köveken. Lángom épp
hogy pislákolt csak, haldoklott a tüze, és te néztél le rám.
Meguntad
a játékod, s összezúztad.