Esti mese
Nagyon
kicsi a szoba. Alig fér el benne a két ágy, az íróasztal a
székkel meg a plafonig érő, fekete ruhás szekrény.
Az
ablak alatt ott vannak az ágyak, egész a falhoz tolva. Csak egy
keskeny folyosó van a kettő között, egy embernek pont elég. Az
egyik ágy fölösleges, hiszen csak egy valaki alszik a szobában.
Nem tudni, miért van itt mégis. Talán itt felejtették. Mégis meg
van ágyazva, és rend van rajta. Csak a lábához van odadobva egy
kisebb hátizsák meg egy színes magazin. Egy lány lép a szobába
és ezeket is elrakja onnan. A magazint az íróasztalra, a táskát
meg alá teszi. A lány csendesen átöltözik, majd befekszik az
ágyába. Percekig némán bámulja a most sötétszürkének tűnő
plafont és hallgatja a forgalom beszűrődő zajait. Nem gondol
semmire. Pedig szeretne, de nem megy. Végül feladja. Sóhajt egyet
és befordul a fal felé. Percek telnek el és a lány lassan
elbóbiskol. Álmában átfordul a másik oldalára. Ha ébren lenne,
most a másik ágyat nézné. Egyszer csak egy kéz nyúl át a
sötétségen és megsimítja az arcát. A lányba mintha belecsíptek
volna. Szemei kipattannak és felül az ágyban. Hatalmasat ásít,
majd elmosolyodik.
-
Na végre! Azt hittem, már nem is jössz. Mit mesélsz ma?